hirdetmény

TRV Zrt. tájékoztatója

Ezúton értesítjük a Lakosságot, hogy Kengyelen 2020.07.23-án reggel 8.00 és délután 14.00 óra között karbantartási munkát végzünk az elosztóhálózaton, ezért a településen 3-4 órás vízhiányra kell számítani. 

A munkavégzést követően a víz zavarossá válhat, ezért javasoljuk, hogy az udavri csap néhány percig tartó megnyitásával öblítsék át a hálózatukat.

Segítő közreműködésüket és türelmüket köszönjük!

Nyáron is lakatoljon, méghozzá okosan!

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kerékpárlopások megelőzését célzó
ajánlásai.
 
A jó idő beköszöntével egyre többen veszik elő kerékpárjukat, számos kiépített kerékpárút teszi komfortosabbá a közlekedést, ezért számolni kell a kerékpáros turisták számának növekedésével is. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a nagy hangsúlyt fektet a kerékpárlopások megelőzésére, ajánljuk figyelmébe videónkat, amelyet itt tekinthet meg.
A kerékpárlopáshoz néhány másodperc is elegendő, azonban kellő óvatossággal és megfelelő védelmi eszközökkel, módszerekkel ezeknek a bűncselekményeknek egy része megelőzhető. Kétkerekűje védelméről elsősorban mindenkinek magának kell gondoskodnia, amelyhez érdemes megfogadni az alábbi ajánlásokat:
• Ha őrizetlenül hagyja a kerékpárját, minden esetben zárja azt le! Rövid időre se hagyja lezáratlanul! Ha mód van rá, valamilyen rögzített tárgyhoz lakatolja a biciklit, annak vázát és kerekét is rögzítse a tárolóhoz!
• Használjon minőségi zárat! A kerékpárzár minősége álljon arányban a kerékpár árával, a bicikli értékének minimum 10%-át érdemes biztonságos zár vásárlására fordítani!
• Miután lezárta a biciklit, a kosárban, a csomagtartón és a kormányon se hagyjon semmit!
• A nagyobb biztonság érdekében, ha lehet, kerülje az elhagyatott, kivilágítatlan helyeket! Forgalmas, jól látható, lehetőleg térfigyelő kamerákkal megfigyelt helyen hagyja a kerékpárt!
• Kertes háza udvarán, az utcáról jól látható helyen se hagyja a bringát!
• Regisztráltassa kerékpárját a BikeSafe programban, ahol országos adatbázisban rögzítik a kétkerekű adatait, amely lopás esetén megkönnyíti a felderítést! A programról bővebben a www.bikesafe.hu oldalon olvashat.
 
A kerékpárlopáshoz néhány másodperc is elegendő, azonban kellő óvatossággal és megfelelő védelmi eszközökkel, módszerekkel ezeknek a bűncselekményeknek egy része megelőzhető. Tegyen Ön is kerékpárja biztonságáért! Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívószámon.

Hirdetmény

Az alpolgármester értesíti a lakosságot, hogy 2020. július 07-én kedden 16.00 órára összehívja a Községi Önkormányzat Képviselő-testülete rendes ülését.
Az ülés helye: Községháza nagyterme
 
Napirendek:
 
Nyílt ülés:
1. Az utolsó képviselő-testületi ülés óta hozott alpolgármesteri döntésekről szóló tájékoztató
Előadó: Németh Lajos alpolgármester
 
2. Kengyel Községi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2018. (XII. 19.) rendelet módosításáról
Előadó: Németh Lajos alpolgármester
 
3. Kengyeli Polgármesteri Hivatal Szervezeti és működési szabályzat módosítása
Előadó: Németh Lajos alpolgármester
 
4. Beszámoló a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság 2019. évi tevékenységéről
Előadó: Dr. Téglás Zoltán r. ezredes rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető
 
5. Beszámoló a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2019. évi tevékenységéről
Előadó: Dékány László tű. alezredes, parancsnok
 
6. A TOP-1.2.1-16-JN-1-2017-00005 azonosító számú projekttel kapcsolatosan beérkezett árajánlatokkal (I.) összefüggő döntés
Előadó: Németh Lajos alpolgármester
 
7. Egyebek
 
Zárt ülés:
1. Rendkívüli települési támogatások elbírálása
Előadó: Németh Lajos alpolgármester
 
Kengyel, 2020. július 02.
 
Németh Lajos sk.
alpolgármester

Hirdetmény

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Kengyel település szennyvíz elvezetési és tisztítási rendszerének üzemeltetési feladatainak elvégzése keretében 2020.07.20. és 2020.08.26. között füstgenerátoros ellenőrzést hajt végre Kengyel és Bagimajor szennyvízcsatorna hálózatokon, melynek keretében élelmiszer alapú olajból képzett füst segítségével csatorna hibákat és szabálytalan bekötéseket derítenek fel. Mivel a füst az építési és tömítetlenségi hibák környezetében jelenik meg, ezért előfordulhat, hogy a lakóingatlanok belső területein is érzékelhetővé válik. 
A megjelenő füst az egészségre nem ártalmas és az ingatlanban kárt nem okoz.
 
Az ellenőrzést érintő területek az adott időszakban:
Bagimajor: 2020.07.20. – 2020.07.28.
Kengyel: 2020.07.29. – 2020.08.26.

Hirdetmény

Gépjármű értékesítés

Kengyel Községi Önkormányzat (5083 Kengyel, Szabadság út 10.) -továbbiakban eladó-nyílt pályázati eljárásban eladásra meghirdeti a tulajdonában lévő

1. IVECO kisteher autó (nem rendelkezik műszaki vizsgával) 

2. Mazda kisteher autó (nem rendelkezik műszaki vizsgával) 

3. SUZUKI Grand Vitara (műszaki vizsgával rendelkezik) 

4. Fiat Ducato 9 személyes kisbusz (nem rendelkezik műszaki vizsgával) 

Ajánlattételre rendelkezésre álló idő: 2020.06.29.-2020. 07.03. 

Az ajánlatokat zárt borítékban kell benyújtani 2 példányban, a Kengyel Polgármesteri Hivatal Titkárságán az alábbi időpontokban: H-Cs 8-16 óra péntek 8-12 óra Ajánlati kötöttség: az ajánlattételi határidő leteltét követő 30 nap. A nyertes ajánlattevő a döntés értesítésétől számított 5 napon belül köteles a teljes vételárat egyösszegben átutalni az eladó részére. A gépjármű egyeztetett időpontban az ajánlattételi időszak alatt megtekinthető ( tel.: 30-649-32-41, Tóth Zoltán) 

A pályázat elbírálásának szempontja: a 4 db gépjármű együttes vásárlására tett legmagasabb összegű árajánlat. Amennyiben a legmagasabb értékben több azonos összegű ajánlat érkezik, akkor ezen ajánlatok között liciteljárást alkalmaz az eladó. Az ajánlatokat a képviselő-testület a soron következő nyílt ülésén bírálja el. Az eladó fenntartja azon jogát, hogy a nyertes ajánlattevő visszalépése esetén, a soron következő ajánlattevővel köthet szerződést. Az eladó fenntartja azon jogát, hogy az ajánlati felhívást visszavonja, vagy eredménytelennek nyilváníthatja. A pályázati felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és a Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás rendjéről szóló 13/2018.(XII.19) rendelet az irányadó. 

Kengyel, 2020. június 29. 

Kengyel Községi Önkormányzat

Szókereső

A Jász-Nagykun-Szolnok-Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya rejtvénypályázatot hirdet „BOGOZD KI!” címmel a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából, amelyet 1987 óta minden évben június 26-án tartanak meg világszerte. 
A szókereső típusú rejtvénnyel kívánjuk felhívni a figyelmet a drogfogyasztás veszélyeire, annak káros hatásaira, illetve a kábítószer elleni küzdelem és a prevenció fontosságára! 
A helyes megfejtést beküldők közül, bizottság jelenlétében, sorsolás útján kerül kiválasztásra az a három szerencsés nyertes, akik 10.000 Ft értékű sportszervásárlási utalványt nyerhetnek. 
A megfejtés egy, a kábítószer-használat megelőzésével kapcsolatos jelmondat. 
Beküldési határidő: 2020. július 26. 
A sorsolás ideje: 2020. július 27. 
A megfejtéseket, a név és telefonos elérhetőségetekkel együtt az alábbiak szerint
 
MEGFEJTÉS: ____________________________________________________________
 
NÉV: ______________________________________________TEL:__________________
 
kérjük e-mailben a bunmeg.jaszmrfk@jasz.police.hu címre, vagy postai úton, illetve személyesen juttassátok el a Jász-Nagykun-Szolnok-Megyei Rendőr-főkapitányság címére (5000, Szolnok, Baross u. 39. szám), a borítékra írjátok rá: „Bogozd ki!” 
Felhívjuk a figyelmet, hogy csak a 2020. július 26-án 24 óráig beérkezett megfejtések vesznek részt a sorsoláson!
 

Rendőrségi tájékoztató

Az elmúlt napokban újra próbálkoztak az unokázós csalók Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Szerencsére a kiszemelt áldozatoknak gyanús lett a hívás, és azonnal jelentették a rendőrségre. A csaló a hívott fél unokájának adta ki magát a telefonban, és arra hivatkozva, hogy balesetet szenvedett próbált meg pénzt szerezni áldozataitól. Az eddigi információink szerint az idősek nem dőltek be a hazugságnak, felismerték a csalást.

Hogy a továbbiakban se legyenek áldozatok, kérjük, fogadják meg tanácsainkat:

Oldalak