Kezdődjön a játék!
Tisztelt kisebb, nagyobb, de remélem, még játékos kedvű kengyeliek!
Beszélgettem egy nagyvárosi emberrel, akinek a gyerekkora lakótelepi játszótereken telt, és nem értette, hogy miért akarunk mi ilyesmit építeni. Azzal győzködött, hogy szerinte minden falu egy nagy játszótér, ahol a gyerekek még egy igazi világban élhetik meg gyerekkorukat, ahol nem betonfalak között kell jól érezniük magukat. Úgy éreztem, ennek a nagyvárosi embernek nem is azzal volt baja, hogy mi játszótereket akarunk építeni a gyerekeinknek, hanem az elszalasztott vidéki, falusi gyerekkor hiányzott az életéből.
Akkor hirtelen nem tudtam neki megmagyarázni, hogy miért szeretném, ha nálunk, az én falumban is lennének szép játszóterek. Miközben azon dolgoztunk a képviselőtestülettel, a polgármesteri hivatal dolgozóival, és rengeteg kengyelivel, hogy megvalósuljanak a régóta áhított játszóterek, sokszor jutott eszembe az a beszélgetés, és azt hiszem, szép lassan megszületett bennem a magyarázat is.
Nemcsak játszóteret építünk, hanem közösségi teret a jövő közösségeinek.
Azzal, hogy megépül egy korszerű, biztonságos játszótér, megmutatjuk azt is a jövő generációjának, milyen a gondozott, korszerű, a használóját szolgáló tér. Egy kicsit igényesebbé tesszük a jövő felnőtteit a közvetlen környezetük, a közös terek iránt.
De ezekkel az új játszóterekkel megteremtjük a lehetőségét annak is, hogy a gyerekeink szabadon találkozhassanak, biztonságban alakítsák kapcsolataikat, formálják egymást, és ez által a mi jövőnket is.
Olvastam egy mondást: „Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, megtanulnak türelmesnek lenni”. Van-e jobb helye az elfogadó légkör megteremtésére, mint egy korszerű játszótér? Itt a legtöbbször nem mi, felnőttek fogjuk megmondani, hogy mi a helyes, hanem a gyerekeknek, együtt kell megtalálniuk a jó irányt. Itt, ezen a közösségi téren, miközben játszanak, és remélem, nagyon jól érzik majd magukat, megismerik egymást, észreveszik a különbségeket, és megtanulhatják elfogadni, tisztelni a másikat. Azt hiszem, itt fog összeérni mindaz, amit ez a sok kis emberke otthonról hoz. Talán túlzás, de egy hosszú út végén eshet túlzásokba az ember: a jövő Kengyele ezeken a játszótereken fog megszületni.
Persze fontos az új orvosi rendelő, elodázhatatlan a csatornázás, örömteli az óvodánk rekonstrukciója, boldogsággal tölt el, ha csak egy helybelinek is új munkahelyet tudunk teremteni, ám mégis az a leginkább felemelő, ha a jövőt hordozó gyerekeknek adhatunk olyasmit, ami nekik itt és most fontos. Amiről csak mi tudjuk, hogy a jövőjüket, a jövőnket formálja.
Mit kívánhatnék? Hogy legyen mindig vidám gyerekzsivajtól hangos ez a tér, szülessenek itt életre szóló barátságok, Kengyelhez kötődő örök emlékek, és a gyerekeink úgy formálják egymást ezen a téren, hogy belőlük a legjobb jövő épülhessen.
Kezdődjön a játék!