Nagy ünnep egy nagy családban

1971. május 22-én, immáron negyvenöt esztendeje fogadott egymásnak örök hűséget Mező Erzsébet és Kovács János Kengyelen. Hat év alatt három fiuk és egy lányuk született, azóta tíz unokájuk és egy dédunokájuk is boldogítja már a dédiket. Jani bácsi és Erzsike néni már iskolába is együtt jártak, ezt követően az erdőgazdaságban, sőt még postásként is együtt dolgoztak. Valamennyi gyermekük Kengyelen él, a nagy ünnepen pedig a család apraja-nagyja is összejött, hogy közösen ünnepeljék ezt a nem mindennapi évfordulót. Szeretettel gratulálunk!