EU Élelmiszersegély Program sajtóközlemény

Az EU Élelmiszersegély Program keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) szerződött segélyszervezetek, így a Gyermekétkeztetési Alapítvány is 2014. március végéig fejezik be a 2013-as Programhoz kapcsolódó élelmiszerek eljuttatását a rászorulók részére.
Budapest, 2014. március 11.

Sikeres évet tudhat maga mögött az Európai Unió által finanszírozott EU Élelmiszersegély Program, amely Magyarországon a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) koordinálásával kerül végrehajtásra. A program mind az önkormányzatok, mind a rászorulók részéről rendkívül pozitív fogadtatásnak örvend. Az országos program keretében az EU-s forrásból közbeszerzési eljárást követően előállított élelmiszereket az MVH-val szerződésben álló négy segélyszervezet, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el a magyarországi rászorultak részére.
A program keretében az a több, mint 1 millió kisnyugdíjas és létminimum közelében élő személy tekinthető rászorulóknak, akik jövedelmi viszonyai a KSH által publikált létminimum értékek közelében vannak. Az osztások során tészta, liszt, keksz, kristálycukor, konzerv, UHT tej és vitaminkészítmény is eljutott a rászorulók számára. Az élelmiszereket előállító vállalkozásokat az MVH közbeszerzési eljárás útján választotta ki, a mikro-, kis és középvállalkozások számára is lehetőség nyílt a jelentkezésre és sikeres pályázat benyújtására. Az élelmiszerek magyarországi vállalkozásoknál kerültek előállításra, egyben segítséget nyújtva ezzel a magyar munkahelyek megtartásában.
Az MVH szigorú laboratóriumi minőségellenőrzések keretében vizsgálja az élelmiszereket a gyártási folyamat során és a segélyszervezetek raktáraiban is. A 2013. év őszi fordulója, azzal a megnyugtató eredménnyel zárult, hogy a rászorulók kiváló – minőségi hibától mentes –, bevizsgált élelmiszereket kaptak. Az MVH több szintű ellenőrzést végez a településeken az élelmiszerek kiosztásakor, illetve a végrehajtásban részt vevő segélyszervezeteknél is.
Elmondható, hogy az osztások az előírásoknak megfelelően, jól szervezetten, pontosan és korrekt módon kerülnek végrehajtásra. A Gyermekétkeztetési Alapítvány a 2013. évi EU Élelmiszersegély program keretein belül 208 ezer rászorulót tudott támogatni 496 településen, mintegy 1,9 millió kg élelmiszerrel. A Program Európai Uniós módosítása miatt a 2013. év őszi fordulója keretében végrehajtott élelmiszerosztásokból 2014 tavaszán is részesülhettek a rászorulók. A Program keretében 5,17 millió kg élelmiszert vehetett át 2014-ben 885 ezer rászoruló 1740 településen. A Gyermekétkeztetési Alapítvány a program indulásától kezdve, összesen 24 800 ezer kilogramm élelmiszert osztott szét, az általa támogatott rászorultak között. Elmondható, hogy a Program 2006-os indulása óta összesen 90 308 ezer kg élelmiszert kapott a több mint 1 millió rászoruló 23, 9 mrd forint értékben, amellyel az EU Élelmiszersegély program a legnagyobb magyarországi élelmiszersegély programmá fejlődött.
A Program végrehajtása az önkormányzatok és a rászorulók visszajelzései alapján 2013-ban és 2014-ben is kifejezetten jól sikerült, az élelmiszerosztások jól szervezetten, hatékony munkával kerültek lebonyolításra. A rászorulók minden évben nagyon várják az élelmiszereket, számítanak az osztásokra, az átvett élelmiszerek minden családnak nagy segítséget jelentenek.