Kengyeli siker ismét a fotópályázaton

forrás: Kengyel Közösségi Portál (http://kengyel.info/node/514

Január 27-én tartották a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által meghirdetett Karácsonyi fények című fotópályázat eredményhirdetését. A Kengyeli Kunkorgó Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület immár másodízben jelentkezett a november 27-től, december 24-ig tartó pályázatra. Előző évben egyéb kategóriában értünk el első helyezést képeinkkel. Egyesületünk tagjai tudták, ha az idén is a legjobbak között szeretnénk lenni, akkor a tavalyi fotókat is felül kell múlni. Sokáig törtük a fejünket, jöttek-mentek az ötletek, míg végül megszületett a "projekt". Mivel a csapatban nincs profi fotós és ilyen színvonalú technikai felszereléssel sem rendelkezünk, így megpróbáltunk a témaválasztással és a pillanat varázsával kitűnni a többi kép közül. Talán ez volt a szerencsénk.
A zsűrinek a kiválasztásnál ugyanis elsődleges szempontja az ötletesség, a kreativitás és az érzelmi hatás érvényesülése volt. Mi ezt nem tudtuk ugyan, mégis egyéb lehetőség híján, akarva-akaratlanul is e tulajdonságokkal próbáltunk kitűnni, szem előtt tartva egyesületünk tevékenységének, egyedi szemszögből, a néphagyományok által való bemutatását is. Mint Mészáros János, az Új Néplap fotóművésze és a bíráló bizottság elnöke elmondta, 69 db kép érkezett be 26 pályázótól és 9 településről. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert felkészültebb pályázóktól a tavalyinál is színvonalasabb fotók közül kellett választania. A díjakat Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Elnöke adta át, aki egyúttal a pályázat megvalósításához anyagi támogatást nyújtó cégek segítségét is megköszönte.

A második Karácsonyi fények című fotópályázat első helyezettje:

A Kengyeli Kunkorgó Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület "Angyalt lesve" és "Csoportkép" című kollekciója.

  

További információ: a megyei önkormányzat honlapján