Tavasszal elkezdődhet a csatornázás Kengyelen - interjú Oláh József projektmenedzserrel

A bírálatra várunk

A kengyeli csatornahálózat építési pályázata az Energiaközpont Nonprofit Kht-nál, az úgynevezett közreműködő szervezetnél vár elbírálásra. Amennyiben ez november végégig megtörténik, jövő szeptemberben megkezdődhet a próbaüzem – tájékoztatta lapunkat Oláh József projektmenedzser.

– A csatornafejlesztési pályázatunk második körös elbírálásra vár. Ez azt jelenti, hogy a két érintett önkormányzatok júliusban mindenben eleget tettek a hiánypótlási felhívásnak, a közbeszerzési dokumentumainkat az illetékes uniós szervezet átnézte, tehát minden feltételnek megfelelve várjuk a döntést.

– Ez mikorra várható?

– Figyelembe kell venni, hogy körülbelül hatvan hasonló pályázat vár elbírálásra. Tudok olyanról, amelyiknél 9 hónapja nem történt semmi, és olyanról is, amelyiket egy hónap alatt elbíráltak. A Tiszatenyő-Kengyel közös csatornaprojekt nem tartozik a legnagyobb értékű beruházások közé, de a maga közel kétmilliárd forintos összértékével esélyes arra, hogy előbb kerüljön a bírálók elé. Optimista vagyok, és úgy gondolom, novemberre megtörténhet a bírálat, és akár a támogatás megítéléséről szóló értesítés is a kezünkbe lehet.

– Előfordulhat-e, hogy mégsem születik pozitív döntés?

– Ez a csatornafejlesztési pályázat a legfontosabb kritériumoknak megfelel. Ha ez nem így lenne, akkor már eddig sem juthattunk volna el. Emellett több konzultáción is átesett a pályázatunk, így az sem fordulhat elő, hogy érdemi változást kérnének. Olyan lehet, hogy a műszaki tartalomban vagy a költségvetésben finomításokat kérnek, de ezek maximum egy-két héttel késleltethetik a döntést. Elutasító határozat azonban nem születhet.

– Mi a következő lépés a pozitív döntés után?

– Két hónapon belül alá kell írni a támogatási szerződést. Mivel azonban ez a projekt jól elő van készítve, és számtalan dokumentáció a rendelkezésünkre áll, ez akár 3-4 hét alatt is megtörténhet. A legoptimistább változat szerint, karácsonyra az önkormányzatok asztalán lehet az aláírt támogatási szerződés.

– Ehhez képest mikor indulhat a munka?

– Amint kiderül, hogy a megszületett a beruházás támogatásáról a döntés, azonnal feladjuk a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési felhívásunkat. Egy ilyen eljárás lebonyolításához körülbelül két és fél hónap kell, azaz január végén a kivitelezővel is megköthetjük a szerződést. Ez pedig azt jelenti, hogy kora tavasszal, a jó idő beköszöntével, megkezdődhet a munka a kengyeli utcákon.

– Előfordulhat-e, hogy a közbeszerzési eljárás elhúzódik?

– Sajnos Magyarországon, aki nem nyer, az általában megtámadja a közbeszerzési eljárást, amit ebben az esetben sem tudunk kizárni. A magam részéről azonban ebben is optimista vagyok, hiszen a kivitelezői közbeszerzési dokumentációinkat előzetesen már vizsgálták, az észrevételeket átvezettük, tehát ezzel nem lehet gond. Másrészt, a következő hónapokban nagyon sok hasonló projekt indul országban, így talán nem lesz akkora a marakodás a kivitelezők között.

– Ön szerint mikor kezdhet működni a kengyeli csatornahálózat?

– Amennyiben tavasszal elindulnak a munkák, akkor jövő szeptemberre a lakossági rákötéseknek is el kell készülniük, hiszen ez nélkülözhetetlen a próbaüzemhez. Tehát, egy év múlva ilyenkor akár már működhet is a rendszer, ami egy éves próba után, 2013 végén kaphatja meg a végleges engedélyeket, és akkor zárhatjuk le ezt a projektet.