BÚÉK Kengyel! Nagy Szilárd polgármester újévi köszöntője

Amikor beköszönt az új esztendő, még nem tudhatjuk, milyen lesz majd óévnek. Csak kívánjuk, hogy hozzon békességet, boldogságot, egészséget és tisztességes megélhetést mindazoknak, akiket szeretünk.
Egyetlen olyan új évre sem emlékszem, amelyikre azt mondták volna, hogy könnyű lesz, és egyetlen olyan búcsúztatott esztendőt sem tudok mondani, amiben ne lehetett volna találni valami szépet, valami jót és sikereset.
Senki nem mondta 2011-ről, hogy az egy könnyű év lesz. Mégis, ha Kengyelre gondolok, és visszatekintek a mögöttünk hagyott tizenkét hónapra, azt kell mondanom: nem volt az egy hiába való esztendő.
Sokévi előkészület és közös munka után elkészült az orvosi rendelőnk. Többszöri sikertelen próbálkozás után végre pályázati forrást nyertünk az óvoda felújítására. Felavathattuk az új játszótereket, kicsit javíthattunk az útjaink állapotán, és vannak már zebráink és bank automatánk, sőt testvértelepülésünk is. Az évek óta elhanyagolt gépállomás területe úgy tűnik fejlődésnek indulhat, ahogy Bagimajorban is komoly remény van a turizmus felélesztésére, és felcsillant a Kengyel és Bagimajor közötti kerékpárút megépítésének a lehetősége is. Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy 2011-ben sokat tettünk közösen azért, hogy a jövő Kengyelét építsük.
Ahogy sokan és sokat tettek 2011-ben azért is, hogy Kengyel ne csak egy község, hanem egy igazi közösség is legyen. Gondoljunk a március 15-ei megemlékezésünkre, a közös húsvétra, a Kengyelfutásra, a gyereknapra, a Trianoni Emléknapra, a fogathajtó versenyre, a Daniel’s day-re, a Bandák Csatájára, a tűzgyújtásra Szentiván éjjelén, az augusztus 20-ai forgatagra, a feledhetetlen falunapra, az október 23-i programokra, a 20. alkalommal tartott Falumikulásra és a Mikulásgyárra, az ismét nagyszerű mindenki karácsonyára, a rajzpályázatra, vagy éppen erre az éjszakára. És akkor még nem említettem azokat a bálokat, pályázatokat, családi- és gyerekprogramokat, sporteseményeket amelyeket a kengyeliek által életre hívott és működtetett, valódi civil szervezetek szerveztek a mögöttünk hagyott esztendőben Kengyelen és szívünk csücskében, Bagimajorban egyaránt. Nem feledjük soha, amikor a rovásírás tábla avatóján közösen énekeltük a székely himnuszt. Az ilyen programok idején érzi igazán az ember, hogy itt itthon van, hogy igazán kengyeli, és van értelme a jövő Kengyelét építeni.
Nem mondhatom azt, hogy 2012 könnyű lesz. De kívánom, hogy a békesség, a boldogság és az egészség mindenkit megtaláljon. Ne legyünk kevesebben, csak többen, aki pedig dolgozni szeretne, kapjon végre lehetőséget. Soha ne adjuk fel a reményt, legyünk optimisták!
Gondoljanak arra, mi mindent szeretnénk 2012-ben közösen megvalósítani Kengyelen. Több évtizedes álmunk válhat valóra a csatornázással, és reményeim szerint azt követően az utak építésével. Az építkezés hatalmas felfordulással, rengeteg kellemetlenséggel jár majd, de mindig jusson eszükbe az áhított eredmény. Nem lesz könnyű az óvoda felújítása sem, hiszen az intézménynek kisebb helyen kell egy ideig működnie, de legyünk toleránsak, és gondoljunk arra, milyen kulturált körülmények közé kerülhetnek majd a gyermekeink, a jövő Kengyelének alakítói.
Nagyon remélem, hogy amikor majd óévként gondolunk erre a ma beköszöntött esztendőre, akkor is hosszan sorolhatjuk a sikereket, akkor is jó érzéssel gondolhatunk a közös programokra, rendezvényekre. Mert, ha így lesz, akkor majd újra elmondhatjuk, hogy a jövő Kengyele épült, a jövő Kengyeléhez sok mindent tettünk hozzá közösen.
Közös sikerekben gazdag legyen ez az új esztendő!
Nagy Szilárd
polgármester