március 2016

Veszettség elleni védekezés április 2. és 7. között

1. A veszettség gyógyíthatatlan, embernél, állatnál egyaránt halálos kimenetelű betegség.
2. A betegség legfőbb terjesztője a RÓKA.
3. A védekezés leghatékonyabb, legkorszerűbb módszerét – a rókák veszettség elleni vakcinázását – Európában évek óta sikerrel alkalmazzák. 1992. októberében hazánkban is megkezdődött a rókák vakcinázása. Első alkalommal a nyugati határövezetben, az osztrák határtól számított kb. 25-30 km-es sávban került kihelyezésre a csalétek-vakcina.

Bukta Pálné, Balogh Erzsébetet köszöntöttük 80. születésnapján

1936. március 13-án, reggel 7.00 órakor született Kengyelen Balogh Erzsébet. Négy testvére közül mind fiatalabbak, egy lánya, egy unokája és egy dédunokája született. Erzsike részt vett a kengyeli erdő ültetésében, de az Alcsi-szigeten kacsát is tömött. A dédunokája mindig ezekkel a szavakkal köszönti őt : " Mamus, ugye én vagyok Neked a gyógyír? " Negyven éve kötött házasságot ezermester férjével, Bukta Pállal, aki azóta is minden lépését óvja a Bajcsy úti házukban. Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk!

Hirdetmény

Kengyel Község Önkormányzata pályázatot hirdet szociális elhelyezést biztosító lakás bérletére, (Kengyel, április 4. út 38.) a módosított 8/2004./iv.21./ számú rendelete alapján.
Szociális elhelyezést biztosító lakásra pályázatot nyújthatnak be azok a szociálisan rászorulók, akik a fenti rendelet 5 §/2/bek. a-e pontjaiban foglalt feltételeknek megfelelnek.
A pályázatot a polgármesteri hivatal 4.sz. irodájába (Kengyel, Szabadság út 10.) nyomtatványon kell benyújtani 2016.március 28-ig.
 
Kengyel, 2016. március 17.

Ünnepi köszöntő

Hiszek abban, hogy amióta Kengyel és környéke lakott, az itt élők mindig megtartották a családi, a vallási, a helyi és az állami ünnepeket. Így lehetett ez már akkor is, amikor a legközelebbi nagyvárosok még egy napi járóföldre voltak tőlünk. Aztán, amikor a vasútnak köszönhetően a főváros egy napnyi vonatútra került innen, vagy amikor begördült az első autó a községbe, repülőn utazhatott az első kengyeli, netán megszólaltak a magánlakásokban is vonalas telefonok. És így van ez most is, amikor a világ bármelyik része pillanatnyi távolságra került tőlünk, hiszen a világháló elért az otthonunkba, a modern technikának köszönhetően a zsebünkbe.